A nemzetközi hegedűverseny megrendezésével azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a világ zenei versenyei között a legrangosabb versenyek egyike legyen a Veszprémben megrendezendő Auer verseny.
Az Auer Lipót művészetéhez, szellemi hagyatékához méltó színvonalú nemzetközi hegedűverseny zsűrijének összeállításánál is az a szempont vezeti a rendezőket, hogy Auer zenei, szakmai intenciói a legmesszebbmenőkig érvényesülni tudjanak.
A verseny műsor-koncepciója is ehhez igazodik, a versenykiírásban Auer pályájának meghatározó szerzői, művei szerepelnek majd. A versenyzőknek a standard hegedűrepertoár bemutatásán kívül feladatuk lesz többek között egy új magyar, hegedűre írott kompozíció eljátszása, koncertmesteri szólók bemutatása is. Ezáltal is elkülönül, egyedivé válik az Auer verseny a megszokott nemzetközi versenyek kínálatától.
A versenyre előválogatók útján lehet jelentkezni, elő- és középdöntőkön történő sikeres versenyzés után lehet majd a nagyzenekari döntőig eljutni.
A legsikeresebb versenyzők pénzdíjat, koncertlehetőségeket kapnak. Tervezzük a szentpétervári és a New York-i bemutatkozás megszervezését is, ezekkel a helyszínekkel is utalva Auer Lipót életpályájára. A veszprémi döntőt követően gálakoncertet tervezünk Budapesten is, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Koncertközpont közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermében.